SzerdĂĄn, november 22.-ĂŠn, ĂŠletĂŠnek 90. ĂŠvĂŠben elhunyt F. Nagy AngĂŠla, aranytollas ĂşjsĂĄgĂ­rĂł, gasztronĂłmus szakĂ­rĂł, a Magyar Konyha fĂľszerkesztĂľje, melyet 16 ĂŠven ĂĄt szĂ­vvel-lĂŠlekkel Ă­rt. GenerĂĄciĂłk tanultak fĂľzni tĂľle. HuszonĂśt szakĂĄcskĂśnyvet hagyott az utĂłkorra, melyek tĂśbb milliĂłs pĂŠldĂĄnyszĂĄmban keltek el.

"- Még nem tudott fõzni, amikor afféle Angolkisasszonyoknál nevelkedett bál­királynõként 1948-ban férjhez ment Ör­kény Istvánhoz.

- Anyám nem tudott fõzni, viszont úgy gondolta, hogy a gyereket meg kell taníta­ni, és 13 éves koromban azt mondta: ezen­túl minden csütörtökön kimész a konyhá­ba, és a szakácsnõvel együtt elkészíted az ebédet. Kicsit gondolkoztam, majd meg­kérdeztem: azt fõzhetek, amit akarok? Anyám halál boldog volt, hogy nincs vita, én meg tudtam, hogy egy étel van, amit úgy utál, hogy kirázza tõle a hideg, ez pe­dig a lecsó. Amikor a harmadik csütörtö­kön is lecsót raktam elé, kitiltott a kony­hából. Az Örkény anyósomtól viszont kaptam nászajándékba egy bentlakásos szakácsnõt. Az Andrássy úton laktunk, és hozzánk jártak át ebédelni a Szépmûvé­szeti Múzeumból, de rendszeres vacsora­vendégünk volt Déry Tibor, Karinthy Cini, Devecseri Gábor vagy Németh Andor, Jó­zsef Attila egykori mentora is. Rengetegen jártak hozzánk. Az ebédeknek híre ment, és Matildot egy év után jó pénzért átcsá­bították a szomszédos jugoszláv nagykövetségre. Ottmaradtam egy ínyenc férjjel és egy újszülöttel, s elkezdtem lépésrõl lé­pésre megtanulni fõzni.

- Bementem pÊldåul a henteshez, Ês megvettem azt a húst, ami ott volt. Egy hÊt múlva megint bementem, kÜrßlnÊz­tem, Ês megkÊrdeztem: årulja mår el, miÊrt mås színÝ ma a hús? Azt mondja, azÊrt, mert ez most nem disznó, hanem marha. Borjút tudtam csinålni, mert az Ên tßnemÊnyes anyósom beszervezett egy vasutast, aki minden hÊten hozott vala­honnan vidÊkrþl - jobb volt nem tudni, honnan - nÊgy kiló borjúhúst, amit igaz­sågosan megfelezett velem. HetvenÊves koråban kivåndorolt DÊl-Amerikåba a lå­nyåhoz, de mi azutån is leveleztßnk. Meg­írtam neki, hogy elvåltam a fiåtól, mire þ visszaírt, hogy teljesen megÊrti.

- A zseniket olvasgatni kell, nem velĂźk ĂŠlni.

- Hisztériás rohamokat kaptam! Zokogva rohangásztam és üvöltöztem, hogy sem­mire nem vagyok jó, megfõzöm az ebé­det, megeszik, kimosom a pelenkát, te­lepakolják... Épp itt ült Boldizsár Iván, a Magyar Nemzet fõszerkesztõje, a má­sik fotelben pedig a férjem, és csak néz­tek. Aztán Boldizsár megkérdezte Örkény­tõl azon a brummogós hangján: tud már fõzni? Mire Örkény: tud. Na, ha megtaní­tod írni, adok neki állást. Kitalálták ne­kem, hogy minden cikk bevezetõje valami gasztrotörténeti sztori legyen öt sorban: hogy került a hagyma Magyarországra, mi hogy honosodott meg, és utána jöj­jön négy-öt recept. Elkezdtem a Széché­nyi könyvtárban kitanulni a szakmát."

sponsored links